HOGYAN BÍROD VII. FOLYTATÁS

ITT TARTUNK

 

Nem éreztük, hogy jön a cunami,

hegyomlás, vízözön, sárlavina.

Nem láttunk állatot, embert hullani,

foglalást az adósok házaira.

 

 

A hetipiacok telve voltak

a hazai kertek terményeivel,

volt vevője minden kisboltnak,

s jövője annak, aki termelni mert.

 

 

Aztán egyszer csak minden megváltozott.

Mint szél hordja a parlagfű porát,

nőni kezdtek a hipermarketok,

magukhoz ragadva az élet jogát.

 

 

Itt tartunk. Holtak a gyümölcsöskertek,

üres ólak és a veteményesek.

Gazdáik, akik álmodozni mertek,

felfogni sem bírják, miért vesztesek.

 

 

 

 

DÜHÖDT EBEK

 

Dühödt ebek járnak közöttünk.

Bármelyik bármikor belénk marna.

Minden marással nő a hatalma,

s ha közülük egyet-egyet lelöktünk,

biztat másokat, hogy keljen agyarra.

 

 

Vajon a politikus milyen ember?

Nem is forradalmak vezére?

Hátulról támad, szembenézni nem mer,

gyűjtöget, mint hangya a télre,

és rátapos a többiek kezére.

 

 

 

Mindenki lehet politikus ma már,

ha tud hazudni, s akárkit átver.

Hívőt még a legaljasabb is talál,

ha csalás, sikkasztás a pártelv.

A mocskos folt is hasonló foltra vár.

 

 

Dühödt ebek vannak közöttünk,

arany szobában, bíbor széken ülnek,

ugatásuk mérgezett hegyű dárda,

soha senkin nem könyörülnek.

Ám magát velünk mind szembetalálja

 

 

 

 

LEVEGŐT

 

Adagolóból szívom az oxigént

óránként, mikor már fulladok,

mindegy, hogy nyár hevít, szél zenél,

a létezéshez kevés vagyok.

 

Zsebemben hordozom a műanyag pipát,

életemet mentő kétszáz lélegzettel,

este pedig sóbarlanggá varázslom át

a szobámat lélegeztető gépemmel.

 

És mégis muszáj élnem, mert látnom kell,

ahogy a kiszolgáltatottságból magára lel

ez a nép, és nemet mond, ha nemet kell,

de a szabad és szebb jövőre igennel felel.

 

 

 

 

EMLÉKEZTETŐ

 

Édes hazánk soha sem mostoha,

még ha beteg is, rosszul megy sora,

ne hagyd el, csak te segíthetsz,

senki más, te vagy a fia.

 

 

 

SÓ-SHOW

 

Azt mondja a hatalom,

aki most van hatalmon:

Havas utak sózása tilos!

Ez a parancs csak azért kínos,

mert nem lehet betartani.

A sózók nem tudják másvalami

anyaggal pótolni a sót.

A közlekedők sínylik meg ezt a show-t.

Olyan ez, mintha parancsba kapnák

az eddig csak babot főző konyhák,

hogy ezentúl babot főzni tilos,

de mást nem adnak helyette most.

Ezért hát ömlik a só az útra,

s mindenki mormolja: mea culpa.

 

 

 

 

JELENTSD

 

Akárki vagy, nyomogasd csak

a beárulós gombokat,

hogy itt meg ott én azt mondtam:

ez egy ilyen, az egy olyan.

Jelents fel bármilyen okon,

a feljelentő gombokon.

 

 

Ha bíznak az árulóban,

mint a gáttalan folyóban,

mint az elhúzódó perben,

elfeledt ígéretekben,

te csak nyomogasd a gombot:

hogy mit írok és mit mondok.

 

 

 

HOGY VIDÁMNAK LÁSS

 

Amikor beteg vagy, meghalok.

Azt ígértem,

lehozom neked a csillagot.

De látnom kell,

mit érnek a szerelmes dalok,

az ígéretek,

szóban és dalban.

Nem segíthetek

rajtad, amikor ilyen baj van.

 

 

Hogy vehetném át fájdalmadat,

a kínokat,

s mint régen, nevetni lássalak.

Szenvedésed

húsomban érzem, szívemre csap.

És csak mosolygok,

hogy vidámnak láss,

mert közös a mi

életünk, jövőnk s a gyógyulás.

 

 

 

 

 

IMA

 

Istenünk,

légy velünk.

Adj nekünk erős hitet:

élni a szenvedésben,

minden bajnak kitett

testünk börtönében.

 

 

Istenünk,

légy velünk.

Add, hogy higgyünk benned.

Ne engedj, hitetlennek

lennünk, mert csak addig élünk,

míg benned van reményünk.

 

 

 

GYÁSZ

 

A gyásztól már-már a

sírig értem

én is, nem volt kétség,

hogy a halál

eljön értem.

 

A földből kiszakadt

növény voltam,

negyvennégy közös év

– öröm, bánat –

súlyát hordtam.

 

A szabad, nem szabad,

erkölcs és hit

tiltó béklyójában

nem tehettem

soha semmit.

 

Az emberi agyban

ott az emlék,

és fel-felbukkanna,

akármilyen

boldog lennék.

 

 

 

 

CSODA

 

Mindenkivel történik csoda,

ha más nem, hogy a világra jött.

Vannak, akik rendelkezhetnek

a sorsuk felett.

 

Az én csodám Simon Gabriella,

akivel egy májusi reggelen

találkoztam Keszthelyen

munkába menet.

 

Kétezer egy május három,

reggel hét óra negyven,

ez volt a perc, mikor megláttam

drága szerelmem.

 

Még nem is szóltam, és ő sem,

csak fogyott a szívverésem,

amit a döbbenet tehet,

már tudtam, hogy nem hagyom el

soha többé ezt a helyet.

 

Megjegyeztem a napot, az évet,

minden pillanatát a percnek,

amely velem ilyen csodát tett,

hogy az öröm fényében élek.

 

 

 

 

Áldassék az Úr és minden Szentek,

csodát osztó Szűz a könnyeivel.

Mert e perctől hiszek én is nektek,

meggyőztetek a hit jeleivel.

 

 

 

 

FÉLTESZ

 

Féltesz, hogy kimerült agyam

egyszer azt mondja, vége van.

 

Beszélek álmomban, sokat,

verset mondok, újabbakat,

minden szó teli reménnyel,

s elmúlik az ébredéssel.

 

Mi történt, hogy az éjszaka

más, mint a napfényes nappal:

egyik jobb jövőre készül,

másik lemondó szavakkal.

 

 

A napfény már nem ígéret.

Higgyek tán a sötét éjnek?

Fáradt agyam nappal-éjjel

dolgozik a remény

és a lemondás közt,

egyenlő eséllyel.

 

 

 

NYOLCVAN

 

Száz ismerős közül nyolcan

ünnepeljük ezt a napot,

habár vidámabb is voltam,

s nem attól, hogy tortát kapok.

 

Találkoztam már így vénen

néhány régi barátommal,

vicceltünk a nyolcvan éven,

itt-ott sajgó fájdalommal.

 

Ha nem voltál nyolcvan éves,

mit sem tudhatsz az életről.

Neked üzenem e versből:

küzdj, s a nyolcvanat eléred.

 

 

 

Oldal: HOGYAN BÍROD VII. FOLYTATÁS
HOGYAN BÍROD PÁLFALVI NÁNDOR VERSEI - © 2008 - 2026 - garaboncias.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat